Orbán Ottó

Orbán Ottó

2015. október 07. - megyerig

Születésnapomra
 
Nem mondom meg, hány éves lettem,
a tortabevonót is mind megettem:
    az ám,
    lazán!
 
Mégis, ha tán felém jöttök,
a Platánban lesz friss sütőtök,
    sonkás-
    tojás,
 
veder szeder, meg a sok régi étek,
húzd rá, cigány, ez égi ének,
    kódus
    kórus
 
az égi karban, de kihagyta ezt Madách,
elvitte férfikorban asszony, meg a harács,
    adó-
    csaló
 
sose lett, én is csak épp egy szegletet
vettem itt, bordélyházit, meglehet:
    fura
    kura-
 
fi voltam, fektettem mindenféle nőket,
Ábel meg majdnem engem ölt meg:
    fain
    Kain
 
voltam, aztán meg Rómában Brutus,
ugyanott vandál, majd De Sade-kultusz,
    Pius
    priusz,
 
Borgia, R. Iván, s később úgy alakul,
hogy Havasalföldön Vlad Drakul
    harap
    halat,
 
de inkább vadat atlaszi vállamba,
és ott van egy f*szi, mellette áll bamba
    Vazul
    s lazul,
 
mert neki már oly mindegy, vesztek-e,
és drukkol nagyon, hogy Wales ebe
    agyon
    marjon,
 
hogy legyen kuss, elég a szülinapi sirám,
és valaki vessen véget ennek a zsivány
    ének-
    ének!
 

 


Budapesten született 1936. május 20-án. Költő, műfordító, esszéista. Kisgyermekként veszíti el édesapját a II. világháború legvégén. Már egészen fiatalon, diákkorában kezd verseket írni, hamarosan „csodagyerekként” tartják számon. Első kötete huszonnégy éves korában jelenik meg. Első tanulmányútján Indiában jár 1968-ban, 1976-ban pedig az International Writing Program (Iowa) keretében az Amerikai Egyesült Államokban. 1987-ben a St. Paul-i Hamline Egyetem, valamint a Minnesotai Egyetem (Minneapolis) meghívott tanára. 2002. május 26-án, hatvanhat éves korában hunyt el.

 

Költői stratégiák Orbán Ottónál I (kb. 1973-1976-ig)
[metaforikus költészet József Attila "középső" korszaka és Kassák Lajos avantgárd hatása]

Csorda

 

 

Költői stratégiák Orbán Ottónál II

[Walt Whitman, Allen Ginsberg, Frank O' Hara és Robert Lowell hatása]

 Amerika

Költői stratégiák Orbán Ottónál III

[A költészet, mint techné]


Apáid vére folyt

 

A történelem vulkán
és gyomrában a megválaszolatlan kérdések lávája izzik.

Sosem hazudtunk egymásnak, épp csak nem mondtunk minden áron igazat.

Mi más a végtelen hibája, ha nem az, hogy nem fér a fejünkbe?

 

Orbán Ottó és az irodalomkritika

 

Orbán Ottó: OSZT MODERN VAGY POSZTMODERN?

Mit bánom én, hogy mitől döglik a légy,
az egymás vállán magasba hágó mozgalmakat,
s hogy mi köré tömörül falanxba a csőlátó kritika…
Megtanultam a szakmámat, hogy becsülettel mondhassam: köpök rá,
annyit, amennyit kell belőle, itt van az ujjamban;
megyek, amerre – divatjamúlt szóval – a lélek vezet…
Ő, ha nem is romlatlan, legalább siratja, hogy nem az,
és nyíltan néz szembe velem, mint a vámos Rousseau Rettentő Tigrise,
mely szemmel láthatóan számít arra, hogy rögtön szívbajt kapok tőle –
ha nem a rémülettől, hát a röhögéstől…
Szerencsés esetben a sugallat varrótű, a verssor cérna,
s a költő foltozó szabó, aki összeölti a foszló végtelent,
hogy gőzzel és porral teli műhelyében fölsegítse
egy addig nem észlelt jelenségre a ráillő nevét.

 

(viták Angyalosi Gergellyel)

 Taníthatósága

 

Orbán Ottó - Fűzfa Balázs 12. irodalom

 

 

Lakik a házunkban egy költő

(A világ teremtése és egyéb badarságok)

 

SAJÁT VERSÉT OLVASSA FEL

-----

Balázs Imre József kritika,
Jelenkor, 2006, 49. évfolyam, 2. szám, 226. oldal

Prágai Tamás: „Az ürességet töltötted belém…” - Orbán Ottó összegyűjtött verseit lapozgatva
Kortárs, 2005. január

http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1009/xx-szazad-koltoi-kis-versolvasas-petofi-sandor-bekassy-ferenc-orban-otto

http://konyves.blog.hu/2011/05/24/bajtai_andras_talalkozasok_orban_ottoval

Zsák Judit: Orbán Ottó és a József Attila kultusz
Thalassa (16) 2005, 2-3 107-127. o.

http://www.barkaonline.hu/uzenet-a-palackban/3873-uezenet-a-palackban-22

 http://magyarnarancs.hu/belpol/a_szabadsag_ize_orban_otto_kolto-63635

süti beállítások módosítása